Ha most összeszámolnám, hány indigó kölyökkel foglalkoztam életemben, a szám olyan több száz körül lenne, éves szinten 60-80 kis pácienst kezeltem logopédus-terapeutaként. Egészen tavaly szeptemberig, amikor is megszűnt az iskolánk. Próbáltuk megmenteni, hidd el, de nem lehetett.
A szakma az indigókat �diszes� (zavar) gyerekeknek hívja. Én jobban szeretem az indigó elnevezést, mert hogy mi a normális és mi a nem, az szerintem, relatív. És ha azt is figyelembe vesszük, hogy számuk évről évre növekszik, ma már kb. a gyerekek 40%-a küzd valamilyen tanulási zavarral, akkor ez a diszes megnevezés már tényleg nem helyénvaló. Inkább azt mondanám, az indigó gyerekek mások, különlegesek, eltérőek az átlagostól. Van, amelyik csak kicsit, van, amelyik meg nagyon. Az eltérés a látás, hallás, mozgás, gondolkodás, olvasás, írás, magatartás, figyelem területein jelentkezhet.
Szinte majdnem mindig kevert náluk az agyi dominancia, ami azt jelenti, hogy lehet a kölyök bal kezes és jobb szemes, jobb lábas és bal füles, ez előre vetíti az olvasás és írás problémáját. Ha időben kiderül, a szenzoros, vagy az alapozó mozgásterápia segíthet az agy kétoldali behangolásában.
Az indigó gyerek másként is lát. Mint tudjuk, az olvasás a szem és az agy munkája. Ebben a folyamatban �normális� esetben a szem 70, az agy 30%-ban vesz részt. Nála az arány fordított, a szem 30, az agy 70%-ban dolgozik. Vagyis a kölyök úgy olvas, hogy �kikövetkeztet�. Elolvassa az első szótagot, és mivel általában magas az intelligenciája az egész mondatot villámgyorsan megfejti. Elég a Süt a Nap mondatból a �sü� szótag és az agy �tudja� a mondatot. A nagyon magas IQ-jú gyerek (nem ritka a 130-140) egész észrevétlenül ellavírozik az alsó osztályokban, fel sem tűnik a tanító néninek, hogy tulajdonképpen nem olvas, csak következtet. Később a felsőben derül ki a gond, amikor tömegével zúdul rá az olvasandó anyag, és a bonyolultabb szerkezetű mondatoknál a kompenzálás már nem működik. A korrigálásban segíthet a színes lencsés diszlexia szemüveg (a szembejutó fényt szabályozza). Érdekes, itthon alig ismerik, pedig magyar találmány.
Az indigó gyerek másként is hall. Gyakran a mondat és szóvégeket nem hallja, vagy félrehallja. A hosszú-rövid magán és mássalhangzók közti különbséget nem veszi észre. Pedig mennyire mást jelent a csikós vagy a csíkos szó. Ez a tünet a helyesírásban fog jelentkezik. Éppen ezért fölösleges a gyerekkel százszor leíratni a javítandó szót, legközebb megint rosszul írja, hisz ő úgy hallja. A normális hallásvizsgálat ezt nem mutatja ki, de a GOH készülékkel, ami szintén a magyar Gósi Mária találmánya, már 4-5 éves korban felismerhető és megfelelő módszerrel kezelhető ez a probléma is.
Jellemző rájuk, hogy mindig száz fokon égnek, kis vitaminbombák, éppen ezért képtelenek sokáig egyhelyben ülni, és koncentrálni egy bizonyos feladatra. Gyakran kell új feladathelyzetbe hozni, különben a tanító néni haját tépve menekülhet az óráról, akár csak egy legyen jelen a harmincfős osztályban. Nagyon fontos számukra a mozgás.
Érzékenységük miatt előfordul náluk allergia, asztma ritkább esetben epilepszia.
Öntörvényű gyerekek, akiket nem lehet agresszívan iránytani, de ha elfogadnak, a tenyeredből esznek és csodákra képesek. Mert rendkívül kreatívak és segítőkészek.
De a felsorolt problémák miatt legalább az alsóban, kis létszámú osztályban (8-10 fő) kellene őket tanítani. Sajnos az ilyen iskolák működését az oktatásügyi rendelkezések megnehezítették, és a legtöbb bezárni kényszerült, mint ahogy a mi iskolánk is. A gyerekek bekerülnek az általános iskola 30 fős osztályaiba, ahol a tanító néni nem tud velük mit kezdeni. A heti egy óra foglalkozás, amit az intézmények számukra biztosítanak, nagyon kevés. A hozzá nem értő pedagógus pedig ronthat a helyzeten, a kicsi korán elveszti önbizalmát, szorongóvá válik. Lemarad a tanulásban és nem ritka, hogy 130-as IQ-val nyolcadik után mehet a mekibe, vagy esetleg az útépítőkhöz dolgozni. Gyakran az elfogadás hiánya miatt rossz társasághoz csapódik, és szorongása enyhítésére alkoholhoz vagy droghoz nyúl, elkallódik.
Kollégáimmal szerettünk volna létrehozni egy fejlesztő központot, ahol kedvezményes áron biztosítottuk volna a gyerekek fejlesztését. Egy 3-4 helyiséges pici tornatermes épületre lett volna szükségünk. Önkormányzatoknál kilincseltünk, hogy biztosítsanak számunkra egy ilyet megfizethető bérleti díjért. Felajánlottuk cserébe a kerület rászoruló gyerekeinek ingyenes szűrését. Senkit nem érdekelt...
Ha a szülőnek van elég pénze, fordulhat magánterapeutákhoz, de ha nincs, akkor a kölyöknek esélye sincs arra, hogy sérülés nélkül megússza a magyar oktatási rendszer kátyúit.
Pedig ezek a gyerekek rendkívül tehetségesek, akikből tudósok, művészek, sportolók, vagy akár politikusok lehetnének, még talán arra is képesek lennének, hogy rendbehozzák ezt az országot....


Hozzászólások
Eddig 56 komment érkezett (
)
1.
kalimpa
2008. 08. 04. 23:52
most csak elolvastam, holnap meg szólok hozzá, jó?
2.
kevi
2008. 08. 05. 0:08
tedd azt Kalimpa...
3.
kalimpa
2008. 08. 05. 16:26
nekem is van egy könyvem az indigó gyerekekről. Nem olvastam csak átlapoztam, de ezzel együtt ez a gyerek nekem kész hogy is fogalmazzam neked. Titkok. Tudod a máik kettővel annyira egy hullámhosszon voltunk, csecsemőkoruk óta, hogy az hihetetlen. Ezen a gyereken meg képtelen vagyok kiigazodni, vannak sejtelmeim, de nem vagyok bennük biztos. Asszem köllene valakivel beszélgetnem erről...
4.
kevi
2008. 08. 05. 16:39
hát, az biztos, hogy ezzel nincs kész a gyerek. rejtelmesek biza:). a Kováts Adél kislányát is kezeltem egy évig. biztos ismered a történetüket. a kislány is nagyon egyedi.
majd elküldöm emilben a telefonszámomat, este majd hívj fel, most megyek megint az ELMÜ-be, aztán meg dolgom van még...
5.
Csillagjáró
2008. 08. 05. 17:02
Erről a témáról (amit kitűnően vázoltál fel) egy állami szlogen ugrik be. 'Értékünk az ember"
6.
kevi
2008. 08. 05. 19:45
igen Csillagjáró, meg az is, hogy egy "ország jövője a kiművelt főkben van". de, ha nem vesszük figyelembe, hogy az ilyen nagyon értelmes kölyköket másságuk miatt csakis kislétszámú osztályban lehet oktatni, nemcsak kis zsenijeinket veszítjük el, de az "normális" gyerek sem tud tőlük jól fejlődni. megnézhetjük magunkat majd 10-20 év múlva. a nagy hiba, hogy a diszes kölyköket kivették az SNI-s(sajátos nevelési igényű)körből (pont értelmi szintjük miatt), vagyis nem jár utánuk a háromszoros fejkóta, így egy alapítványi iskola nem tudja kitermelni a szakemberek bérét csak igen magas tandíj mellett (hidd el, osztottunk szoroztunk, mert meg akartuk csinálni). 100ezer ft. körüli tandíj mellett meg lehetne...de hány szülő képes rá, hogy ezt ma kifizesse?
örültem neked, köszi:)
7.
akimoto
2008. 08. 05. 19:54
Egy kérdés: vajon mi miatt ugrott meg mostanában a besorolhatatlan, másmilyen gyerekek száma? ( Már a családban is van belőlük három) Kevi, nem lehet, hogy a normális iskola lett színvonal alatti és hülye?
8.
kevi
2008. 08. 05. 20:12
dehogynem...az is az lett. gondolj csak bele. meghúzták az IQ határt 69-nél, ami azt jelenti, hogy 69-es IQ-val már általános iskolába kerül a gyerek. pedig mi még úgy tanultuk, hogy ők ért. sérültek (mert hát azok is).gyógypedagógus kell a fejlesztésükhöz. nos, úgy néz ki most az ált isk. hogy tele van diszes, ért.sérült gyerekekkel. szerinted milyen lehet egy tanítási óra színvonala? és a felkészületlen tanító néni mihez kezd velük? az értelmesebbje sem igazán fejlődik
9.
kevi
2008. 08. 05. 20:14
és mindez a pénz miatt, hogy minél kevesebb gyerek után járjon a háromszoros fejkóta..
10.
akimoto
2008. 08. 05. 20:22
Meg fogunk dögleni, úgy mindenestől. Az unokám gyógypedagógus lesz, de valszeg átmegy fejlesztőbe vagy kinézist tanul mellé, hogy megélni tudjon valahogy. Mi lesz az átlaggal?
11.
kevi
2008. 08. 05. 20:29
igen én is jobban keresek a magántanítványokkal(kineziológus is vagyok)..de egy biztos, amíg ilyen fejetlenség van az oktatásban, lesz növendékünk bőven, csak győzzük ellátni őket. a megoldás talán tényleg fejlesztő központok létesítése lenne...
12.
akimoto
2008. 08. 05. 21:19
Persze, akit lehet, azt fejleszteni kell. De újra kérdem: mi lesz az átlagosokkal? Elvileg belőlük lesz pénztáros, hegesztő, ápolónő és megbízható pedagógus. De nem 60-70 közötti IQ-val. :))
13.
kevi
2008. 08. 05. 21:47
jó kérdés?:)) mert nézd csak, úgy néz ki most egy osztály összetétele a nagy "integráció" címszó alatt (de ugye valójában a spórolásról van szó), hogy vannak az átlagos gyerek vannak a hiperaktívak, és vannak az értelmi sérültek. a tananyagot ugyebár nem lehet leadni a hiperektől, tehát az átlagos sem tanul eleget. az értelmi sérültek elülnek, mint a befőtt, de ők sem fejlődnek majd egy csipetnyit sem. és ha a zsenikből lesznek a mekisek meg az útépítők, akkor nem tudom kikből lesznek a hegesztők, ápolók, pedagógusok....
akimoto, nincs jövőképem:(
14.
Csillagjáró
2008. 08. 05. 21:50
re-6
Hidd el én sokkal jobban örülök ennek a témának. Egy szakember tudásával engedtél bepillantást ebbe a különleges kis világba.
A mi családunkban egy hiperaktív gyermek van, akit mellesleg a szülők örökbefogadtak.
Nem tudták hogy hiperaktív, mire kiderült meg már senkit nem érdekelt. Család első közös 'partiján' mellbevágó volt a témák közötti csapongása ,érzékenysége, felfogó képessége.
1 perc alatt elvarázsolt mindenkit. Mára 12 éves nagyon értelmes, fiú vált belőle.
15.
tajpan
2008. 08. 05. 21:52
Hali!
Nekem az általános iskolai alsó osztályos osztályfőnököm panaszkodott legutóbb. 32 fős elsős osztályt kell indítania, és már most tudja, hogy legalább 8 diszes gyereke lesz. Ez 32-nél 25%, pedig a megengedett 10% lenne, nem több 3 gyereknél. Az osztály már önmagában is hihetetlenül nagy létszámú, főleg kezdő iskolásoknál, akik nem tudnak önállóan dolgozni, és külön kiemelt figyelmet igényelnek. Nem tudom az alternatívát, de ez nem járható út. Valamelyik fele nagyot fog bukni az osztálynak. Esetleg mindekettő.
Kellemes estét: T.
16.
Csillagjáró
2008. 08. 05. 21:54
Az oktatás részét direkt nem kommentálom. Az irány nyílvánvaló! Pénz, pénz,pénz! Ez a rövidlátás életveszélyes, egy országot lehet tönretenni az oktatás szétverésével!
17.
kevi
2008. 08. 05. 22:00
igen, ha család elfogadó és a kicsi jó pedagógus kezébe kerül, igazán kiváló emberke lehet belőle. tudod, nem csak értelmesek, de nagy szívük van. volt egy rémrossz:) kölyköm, csak kétszemélyes kapcsolatban működött:), már 4-5 fős kiscsoportban olyan volt, mint az ördög, hát néha engem is kiborított:))de mikor egyszer elájultam, csak egyszer volt életemben, ő volt az aki vízért rohant, simogatott, aggódott, hogy jól vagyok-e:)
hát ilyenek:)
18.
Csillagjáró
2008. 08. 05. 22:06
:)
19.
kevi
2008. 08. 05. 22:09
tajpan! igazad van, mindkettő...
pont most kaptam egy logopédus kollégámtól e-mailt, egy óvodai integrálásról ír, a 20 fős csoportban 3-4 sni gyerek lesz. az arány elképesztő.
20.
kevi
2008. 08. 05. 22:13
re:16) nem tudom, mikor fognak felébredni...
21.
Csillagjáró
2008. 08. 05. 22:15
re-20
Néha azt hiszem szándékos.
Mostanában már nem csak hiszem!
22.
kevi
2008. 08. 05. 22:29
re:21)
és tudod, mi a legújabb szokás? amikor a gyerek felsőbe kerül, és nyilvánvalóvá válik, hogy diszlexiás, diszgráfiás, és már nem fejleszthető, egyszerűen csak felmentik a magyar nyelv tanulása alól(helyesebben az osztályzás alól, de az ugyanaz, mert a gyerek ott ül tök süketen az órán). magyar gyereket a magyar nyelv alól. elképesztő...hogy is van a szlogen? nyelvében él a nemzet? de meddig is?
23.
evianna
2008. 08. 05. 23:44
kevi: nem lehet, hogy épp a pedagógusok meg a fejlesztő pedagógusok gyártják ezeket a gyerekeket?
egyáltalán, hova tűnt a gyógypedagógia?
nem lehet, hogy a kiemelkedő iq-jú gyereket "összerakják" a módszerekben, a bánásmódban az értelmi fogyatékosokkal, az ún. rendbontókkal és az egyéb "problémásokkal"? merthogy őket is nehéz kezelni?
számomra két dolog elképesztő abban, amit mondasz:
1. "van köztük olyan is" - a 130-140-es IQ - hátha berakják egy skatulyába, ami nem is neki való, hát persze, hogy "olyan is" lesz az "olyanok" között
2. mi az, hogy felsőben már nem fejleszthető??? (Széchenyi 9 éves korában kezdett betűvetést tanulni, Descartes csak 10 éves kora körül.) - az tényleg ostobaság, hogy felmentik a magyar nyelv tanulása alól, szerencsére én még nem hallottam ilyet, de mi ez? mi az, hogy fejpénzre megy a dolog? micsoda rombolást okoznak azokban a gyerekekben a skatulyák?
és a tanulási nehézségek miért "diszt" jelentenek?
és ha üzleti érdekek alapján a "más" vagy nehezebben kezelhető gyerekeknek létrehoznak iskolákat, akkor mennyiben lesz jobb a helyzetük? és ha az oktatás, amit ott kapnak, semmit nem ér (amit most a Montessori-iskola ügyében feszegetnek), akkor ki a hibás?
nekem van az ismeretségi körömben több tragikus gyereksors (ezen belül van autista gyerek is, aki teljesen képtelen a kapcsolatteremtésre, pedig a szülők a lehető legjobb anyagi helyzetben vannak és szülői szeretetben sincs hiány, meg már minden skatulyába berakott, kétségbeesésbe, már-már öngyilkosságba hajtott, össze-vissza vizsgált gyerek is) és én úgy látom, hogy ezek a gyerekek többnyire billogokat kapnak, nem hathatós segítséget.
ha pedig a pedagógusok és a fejlesztők segíteni nem tudnak, akkor legalább ártani nem kéne (beminősítéssel, fejpénzzel stb.)
24.
Csillagjáró
2008. 08. 06. 0:00
evianna!
Biztos hogy jól értelmezted az itt írtakat?
25.
kevi
2008. 08. 06. 0:36
evianna:) azt hiszem, félreértettél valamit:) én pont ez ellen harcolok. ez a fajta integrálás, ami most megy, teljesen esztelen. senkinek nem jó, sem a diszes gyereknek, sem a "normálisnak", sem a pedagógusnak, sem a fejlesztőknek, sem a szülőknek, akik bele is rokkanhatnak. mi 4 évvel ezelőtt a Kincsesházon belül létrehoztunk egy előkészítőt. azoknak a gyerekeknek, akik még éretlenek és az egy éves fejlesztéstől függően javasoltuk őket különböző iskolatípusokba. 6 gyerekkel kezdtünk egy osztállyal. 3. évünkben már három csoportunk volt (20 gyerek). ennyi fért be a kis barakkba, amit a fenntartónk az önkormányzattól bérelt havi 500 ezer forintért!! egy hiperaktív csoportunk volt, egy ért.sérült, egy "normál" éretlen. saját programot írtunk a fejlesztésükhöz. mi úgy integráltunk, hogy a tanulás szempontjából külön csoportban voltak ugyan, hiszen a tanítók külön terv szerint dolgoztak. de minden más esetben együtt voltunk. heti 3-4 logopédia fejlesztést és diszlex. prevenciót kaptak tőlem, 1-3fős csoportokban. heti 3-4 mozgásterápiát a kollégámtól, és kirándulni jártunk, játszóházakba. az előkészítőnkben volt autista (megtanítottam olvasni), volt epilepsziás (volt egy dajkánk, aki figyelt rá), volt söntös gyerekünk (a Kováts Adél kislánya is az)...és a gyerekeket iskolaéretté varázsoltuk...3 évig tudtunk működni, pedig szülői segítséggel az önkormányzat féláron adta bérbe már az utsó évben a barakkot(amit a gyerekekkel festettünk ki meseházzá. a szülők havi húszezret fizettek a fenntartónak,majd utsó félévben ez az összeg 60 ezer ft. volt, hogy kihúzzuk évvégéig. a fizetésünket majdhogynem minimál bérre vitte a fenntartó...de nem hagytuk ott a kölyköket, kihúztuk. aztán júliusban kiderült nem kapunk nyári fizetést, augusztusban meg, hogy nincs iskolánk...
az agy tizenkét éves korig fejleszthető optimálisan, utána bezárulnak bizonyos idegpályák. holtodig tanulhatsz, de diszfunkciót nem gyógyíthatsz 12 éves kor után...
és igen, ha akkor derül ki, hogy a gyereknél káosz van...felmentik a magyar nyelv alól, mossák a kezüket
a fejkóta pedig nem a tanároknak jár, az intézmény vezetője kapja a sérült gyerekek után a fejlesztésük biztosítására...
26.
evianna
2008. 08. 06. 1:01
itt több dolog van:
a kincsesházról hallottam és emelem kalapom az általuk végzett munka előtt, nem azt kérdőjelezem meg!
és most hagyjuk az autizmust (amit egyébként szintén igen felelőtlenül ráragasztanak egy csomó gyerekre, olyan hollywoodi sémák szerint, hogy ha olyan nagyon jó matekból, akkor biztos autista - én mondom, láttam már autistát, hááát... nem kívánom senkinek, hogy legyen egy igazi a családban)
én kifejezetten a billogok ellen vagyok: gondoljatok bele, hogy holnap valamilyen disznek nyilvánítanak benneteket, és annak megfelelő munkahelyre irányítanak át.
megvan?
az új munkahelyen rájöttök, hogy tökhülyékkel vagytok körülvéve, a nekik problémát jelentő feladatok nektek unalmasan egyszerűek, de innen nem mehettek sehova.
megvan?
milyen kedvvel mentek be a munkahelyetekre holnapután és azután meg azután?
na most ehhez tegyük hozzá, hogy a gyerekek függő viszonyban vannak, szüleikkel és az őket oktató felnőttekkel szemben.
ha rosszul skatulyázták be őket, akkor tehetnek egyáltalán valamit?
hát én nem hiszem.
pedig a billogokat igen gyorsan kiadják. szakszerűen, pártatlanul, szakmai fölénnyel.
márpedig mind a pedagógusoknak, mint a fejlesztő pedagógusoknak az az érdekük, hogy a billogokat minél előbb kiadják, mert onnan már állítólag világos, hogy mit kell tenni.
tényleg világos?
27.
evianna
2008. 08. 06. 1:08
és most már van egy harmadik dolog is, ami megdöbbentett:
mi az, hogy 12 éves kor (tehát 6. osztály) környékén derül ki, hogy káosz van? hát addig mi a fityfenét csináltak azok a pedagógusok, akik azzal a gyerekkel foglalkoztak?
tudok egyébként olyan iskoláról, ahol 2005-ben (amikor bevezették a dupla fejpénzt, amely eszerint már tripla lett), hirtelen a gyerekek 30-40%-a lett "sni", a jobb finanszírozási ellátás érdekében, anélkül, hogy lett volna bármiféle felvetés arról, hogy ilyen helyzet hogyan alakulhatott ki és eddig miért nem volt világos!
28.
kevi
2008. 08. 06. 1:56
evianna:) nem akarom bemásolni ide mégegyszer, amit ott legeslegfelül leírtam...próbáld meg elolvasni és gondolkozz el kérlek, mert lehet hogy ugyanarról beszélünk.....
de a gyerekek nem hirtelen lettek sni-sek, sajna ez a 70-es évektől növekvő tendenciát mutató dolog. ne menjünk bele most az okokba,csak megemlítem a szülésnél alkalmazott oxitocint..., a programozott szüléseket (mert éppen akkor ér rá az orvos), és ha agy csak pár másodpercre oxigénhiányos állapotba kerül, az a későbbiekben jelentkező diszfunkcióhoz vezethet...rengeteg ilyen szülés van ma...de ki figyelmezteti a szülőket, hogy figyeljenek oda, mert ez veszélyes, de sorolhatnám a mai kor ártalmait, de majd máskor, mert késő van...
csak annyit még, hogy hidd el a Kincsesházban volt részem igazi-igazi autista kezelésében, és meg tudom különböztetni a mutistát az autistától. de tudom, hogy sokan nem...és igazad van, könnyen annak nyilvánítják azt is, aki nem az
29.
evianna
2008. 08. 06. 13:04
kevi, nekem nagyon tetszik az okfejtésed és én figyelmesen elolvastam, illetve azt hiszem, értem is, amit mondasz, de én egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen arányban vannak problémás gyerekek és főleg azt nem, hogy minden esetben valamiféle "hozott" probléma van mögötte - én azt hiszem, hogy az oktatási rendszer jócskán termel selejtet vagy nyilvánít annak olyan gyerekeket, akik nem eleve a károsodott kategóriába _tartoznak_, csak károsodottá _válnak_.
fogalmam nincs, hogy milyen az arányuk, de bármilyen törpe kisebbséget képviselnek is, sokkal többet kellene tenni értük. (többek között azzal, hogy az önkormányzat nem üzleti vállalkozásnak tekinti a sérült gyerekek kezelését és szab ennek megfelelő díjakat: felháborítóak azok a bérleti díjak!)
én csak azt mondom, hogy itt beskatulyázás folyik - "rendes" és "problémás" gyerekek között, ami nagy valószínűséggel növelni fogja a problémás gyerekek számát.
egyébként kalimpának ajánlod a blogot: nos, az ő fiát egy olyan iskolába/osztályba akarták benyomni, ahol autisták és hiperaktívak együtt vannak (azt hiszem, ez a tűz és víz): mi lett volna belőle, ha kalimpa engedelmes és rábólint a szakvéleményre?
30.
urino
2008. 08. 06. 15:33
Végigolvastam. Le a kalappal a munkád (munkátok) előtt. De én is egy más irányból közelíteném meg. Manapság úgy érzem, "divat" indigónak, hiperaktívnak, kristálynak címkézni olyan gyerekeket, akiknek tulajdonképpen semmi bajuk nincs, csak egy kicsit több figyelemre van szükségük. És ahelyett, hgoy a szülő, a tanár megerőltetné egy kicsit magát, széttárja a karját, hogy Istenem, hát hiperaktív, nem lehet vele mit kezdeni. Pedig lehet. Sajnos, saját tapasztalat. Azzal sem értek egyet, hogy alsótagozatban nem lehet osztályt ismételni. Ha egy gyerek lemarad, felsőben már hogy a fenébe hozza be azt a lemaradást, amit 3-4 éve görget maga előtt? Nagyon el lett rontva ez az egész oktatási rendszer. Kezdve onnan, hoyg nincs pénz, odáig, hogy a tanároktól elvettek minden nevelési eszközt. :((
31.
Gigi
2008. 08. 06. 16:26
Én meg azt szeretném tudni, de nagyon, hogy mit kezdjek az órámon a sajátos nevelési igényű gyerekekkel???
32.
kevi
2008. 08. 06. 19:50
evianna:) sok mindenben igazad van. éppen ezért meg is különböztetjük a "valódi" és az "ál" diszlexiát. a valamilyen tanulási zavarral küzdő gyerekek száma olyan 40-50% körül van. de ebből jóval kevesebb a valódi funkció zavar. a jelenlegi oktatás valóban termeli a diszes kölyköket. Magyarországon még mindig 7-8 féle olvasás tanulási módszert alkalmaznak. és sok közülük helytelen, magyar gyerek számára elfogadhatatla. de, szerencsére már egyre több iskolában tanítanak a Mexner módszer szerint. vagyis betű, szótag, szó és mondat sorrend szerint, a sokáig alkalmazott képolvasás helyett. fontos a betűk tanítási sorrendje is. soha nem szabad egymás után vizuálisan hasonló betűket tanítani (a keverés miatt). fontos lenne az első évben a hallás és a ritmus fejlesztése, és nagyon lassú tempójú olvasás tanítás, mert a túl gyors haladás is okozhat a későbbiekben problémát. nem egy év alatt kellene őket olvasni megtanítani, hanem második osztály végére. az írástanítás még problémásabb. mert a kéz csontosodási folyamata az íráskészséghez /orvosok mondják/kb. 8 éves korra lesz optimális. addig csak grafomotoros fejlesztést szabadna adni. szóval rengeteg gond van az oktatásban. és nagyon fontos lenne minél több előkészítő osztályt, un. 0. osztályt. a mi előkészítőnkből volt aki első osztályba mehetett, volt, aki egyből másodikba.
és igazad van, az autisták és a hiperaktívak tűz és víz. bár volt olyan kis autistám, aki egyik hipert választotta barátjának. ő kinyilt, még év elején a fülét fogta, a legkisebb zajnál, évvégén a színpadon verte hangosan a dobot. míg hiperaktív kisbarátja egész nyugodtá vált, legalábbis megtanulta szabályozni önmagát:)
33.
kevi
2008. 08. 06. 20:04
köszönöm Urino a kollégáim nevében is a dícséretedet:), mert sokan vagyunk hidd el, akik hivatástudatból vállalják a szakmát, hiszen meggazdagodni ebből sosem fogunk. és igen, valóban könnyen rámondják a gyerekekre, hogy istenem hiperaktív, nincs mit tenni. pedig sokszor a figyelem és magatartás zavar csak következmény. hisz a gyerek másként lát, másként hall, és ha érthetetlen körülötte a világ persze, hogy izegni-mozogni fog,"rossz" lesz. most azt találták ki osztályismétlés helyett, hogy az alsóban egyáltalán nem osztályoznak, és csak az első osztályt ismételhetik meg a gyerekek. nem tartom jónak én sem.
34.
kevi
2008. 08. 06. 20:10
Gigi! gimnáziumban már nem sokat tehetsz. illetve egy dolgot lehetne tenni. engedélyezni a nagyon súlyos diszgráfiás (olvashatatlan és helyesírás gyenge) gyerekeknek a laptop használatát az órákon és a felmérőknél. dolgoztam diszes gimnáziumban és volt pár gyerek, akinél ez annyira indokolt volt, hogy engedélyezték. persze, nem tudom, hogy egy normál gimnáziumban ennek milyen akadályai lehetnek.
35.
Gigi
2008. 08. 06. 20:53
Nem lenne akadálya, ha az igazgató beleegyezik. De ezt a szülőnek és a gyereknek kell kérvényezni. Amúgy nem ezzel van gond, hanem hogy nem tudnak megülni az órán, és a hagyományos értelemben vett órai fegyelmet, rendet megbontják.
Ezzel az a baj, hogy nem jó nekik sem, a többieknek sem.
36.
kevi
2008. 08. 06. 21:16
:)) hát ebben Gigi nem tudok tanácsot adni, mert mégsem mondhatom, hogy engedd nekik, hogy felálljanak, sétálgassanak, menjenek ki míg lenyugszanak:). egyébként ez diszes gimiben működött, ahol 15-en voltak egy osztályban. képzeld csak, ott jöttek mentek az órán:)) de ott pl. bizonyos órákon lehetett walkmant használniuk, mert a zene nyugtatólag hat rájuk. de, látod megint csak odalyukadok ki, hogy egy normál iskolában nem lehet őket együtt tanítani a többivel....és látom nap mint nap a tanárokat, ezt idegileg nem lehet bírni...de kinek jó ez?
37.
evianna
2008. 08. 06. 22:29
jaj, urino, te legalább jól tudsz fogalmazni.
igen: ezek zavarnak engem is: mintha a pedagógusok hibás alapanyagnak minősítenék a gyerekeket (túl nagy osztálylétszám mellett érthető, hiszen nincs, nem lehet annyi energiájuk), és átpasszolják a problémát másoknak (fejlesztőknek, szülőknek, mittudomén - akárki, csak ne mi!)
de ezek borzasztó dolgok: egyik szomszédunk kislányát diszlexiásnak minősítették, az iskola ezt attól fogva szinte naponta felemlegette ("ja persze, te diszlexiás vagy"), az osztálytársaival megromlott a kapcsolata - nem nagyon, csak kicsit - és az a kislány, aki 11 éves koráig falta a könyveket, 3 évig semmit nem volt hajlandó olvasni. úgy értem: semmit.
csoda akkor történt, amikor középiskolába került, mert azóta semmi gondja, olvas ismét - talán kevesebbet, de olvas.
vajon ő diszlexiás volt?
ha nehezére esett volna az olvasás, akkor előzőleg falta volna a könyveket?
nem szúrt el itt valaki valamit?
és kevi: ez csak egy példa, én nem értek ehhez (azt se tudtam, hogy diszes gimi is van), csak sajnos, több elrettentő esetet hallottam, láttam. egy időben nem nagyon érdekeltek, de aztán ahogy sokasodnak a történetek, kezdek megijedni. (pedig erről az emberek nem szívesen beszélnek.)
ami a laptop-dolgot illeti, azt hiszem, a jogszabály megengedi, sőt, felvételizni is lehet így, csak előre szólni kell, de hallottam már olyat, hogy a diszgráfiás gyerek beviszi a gimibe, hivatalos engedéllyel, aztán az órán játszik rajta, a szünetekben pedig a gép a középpont a többiek számára: teljes a káosz.
kanadában viszont van egy olyan rendszer - nem tudom, mennyire általános - hogy tankönyvek helyett csak a laptop meg az iskola mindentudó szervere van, a házifeladatot is fel kell csak tölteni reggel a rendszerbe, de ott ez általános, a tanulási képességektől teljesen független: ez a norma.
38.
kevi
2008. 08. 06. 23:16
evianna:)igen, vannak olyan esetek, hogy valakit tévesen diagnosztizálnak diszesnek. de, sokszor pont a szülő szeretné, mert a gyerek így legalább jogosult a fejlesztésre. de hadd mondjam azt, hogy ez még mindig jobb, mintha valaki, aki az, észrevétlen marad, és nem kap segítséget vagy csak későn. ha a gyerekek elfordultak e miatt tőle, akkor ott valószínűleg nem ők voltak a hibásak, hanem a tanárok,és az osztályfőnök. a gyerekek még a legkirívóbb másságot is el tudják fogadni, ha a felnőttek úgy állnak hozzá.
a diszes iskolákban (úgy a miénkben is, ami megszünt)komolyan felszerelt géptermek voltak és minden teremben volt egy-két számítógép. a szünetekben nem használhatták és ezt fel is fogták. a szünet futkosásra volt meg ping-pongozásra.
39.
evianna
2008. 08. 06. 23:37
megmondom őszintén, engem nagyon zavar az, hogy az ilyen iskolák megszűnnek.
nem vagyunk érdekeltek, nem azért, de az iskolák körzetesítése kapcsán milyen hatalmas felzúdulások vannak, hogy-hogy ilyenkor nem emel szót senki?
nem azért mondom, de uniós pénzeket elképesztő baromságokra pályázunk meg és kapunk meg (hadd ne mondjak példákat...), erre miért nem lehet?
a másik:
amikor a nagyobbik gyerek óvodába került, egy olyan óvoda volt hozzánk a legközelebb, amelynek a specialitása a lisztérzékeny gyerekek ellátása volt, külön csoportban (külön bejárattal, és megrázóan jobb játékkészlettel és miliővel - egyszer véletlenül betévedtünk egy másik anyukával: mintha nem is ugyanabban az intézményben jártunk volna). na, az meg egy másik kérdés, hogy az iskolában már maguknak kell vinniük a kaját, ott már "nem megoldható" az ellátásuk - egy tucatnyi iskolát ellátó élelmezési vállalkozás által? furcsa...
miért nem lehet az indigó vagy annak minősített, vagy mittudomén-milyen - "kirostált" - gyerekek számára, ha nem is a többiekénél sokkal jobb, de legalább _jó_ feltételeket teremteni?
szerintem harcolnotok kellene! ha van egy csomó pedagógus, aki hajlandó a nehéz esetekkel foglalkozni, akkor nehogy már a pénz legyen az akadály!
40.
kevi
2008. 08. 07. 9:57
Evianna! harcoltunk. mi legalábbis igen! az utolsó évünk azzal telt el, hogy szülőkkel tárgyaltunk, nagyvállalkozókkal, bankokkal, ügyvédekkel, hogy megmentsük az iskolát, vagy legalább az előkészítőt, vagy alapítsunk egy újat. mert éreztük, hogy a Rab Andrásnak(fenntartónknak) vége. sok homályos ügye volt. megvolt hozzá a saját alapítványunk, ami közhasznú alapítvány, azt tudtuk, hogy a Rab nem adja át a kiemelten közhasznú alapítványát, ami ugye a vállalkozók szempontjából nem mindegy, hiszen az adójukból a dupláját leírhatják. volt olyan nagyvállalkozó szülőm (nevet nem mondok), aki simán megvehetett volna egy iskolaépületet. de mindenki visszalépett, amikor kiderült, hogy a hiperektől megvonják a háromszoros fejkótát. enélkül magát az iskolát nem lehet fenntartani. hisz egy vállakozó, aki befektet, ha nem is akar hatalmas hasznot, mert nem az iskoláiból lett milliomos (a Rabnak is egyéb dolgai voltak), de azért csődbe mégsem akar menni egy iskolával. értelmi sérültek részére lehetne magániskolát nyitni, de hiperek részére így nem. pedig hadd mondjam azt, hogy az ért. fogy. kölyök inkább "elül" az ált. isk. padjában, ha fejlődni nem is fog, de a többit legalább nem zavarja. egy hiperaktív felborítja az órát. nekik van szükségük kisosztályos oktatásra. de pont tőlük vonták meg a fejkótát értelmi szintjük miatt. szóval osztottunk-szoroztunk, és a biztos 'halált" nem vállalta egy vállalkozó sem. jogosan...
41.
urino
2008. 08. 08. 10:24
Szia! Említetted a diszes gimnáziumot. Egy ismerősömet érdekelné esetleg. Meg tudnád mondani, hol van? Esetleg Veled fel tudná venni a kapcsolatot? Köszönöm.
42.
evianna
2008. 08. 08. 10:51
na, ez egyre rosszabb.
én nem ismerem ezt a miliőt, csak némi bepillantásom van - diszlexiásnak, hiperaktívnak deklarált gyerekeket ismerek, de ezek totál nem ilyenek! meg ismerek olyan kiemelkedően sikeres üzletembert is, aki vagy 4 iskolát járt meg, hiperaktívként, holott csak spiritusz volt benne (azért morgok a billogozás ellen is...)
de azt elképesztőnek tartom, hogy a támogatást megvonják olyan gyerekektől, akiknek az életpályájuk múlik azon, hogy most kapnak-e segítséget!
én értem, hogy ezzel nyilván voltak visszaélések - de nem inkább a visszaéléseket kellene büntetni, a generálmegoldás helyett?
épp egy másik blogban (alma, kullancs-ügy) rájöttem, hogy a lyme-kór kezelése ma már lényegében nem támogatott - miért nem? engem nem zavar, ha a cukorbetegek inzulinját teljes mértékben finanszírozzák, de az nagyon zavar, ha az egészségügyi segítségre, vagy adott esetben oktatási-nevelési segítségre szorulók valahol, valamiért kirostálódnak.
az alapítványok pedig egyre kevésbé jelentenek megoldást, hiszen az a max 100 ezer adókedvezmény bőven elmegy a nyugdíjelőtakarékossági és biztosítási témákra.
akkor tehát most ezek a gyerekek lényegében ellátás nélkül maradnak? vagy a jómódú szülő tehet értük valamit, a szegényebb nem?
ráadásul vannak bizonyos határértékek: ha a jómódú szülőnek olcsóbb az, hogy házitanítót fogadjon, akár bentlakással, akkor miért költene arra, hogy más gyerek is megfelelő ellátást kapjon?
43.
kevi
2008. 08. 08. 11:23
szia Urino:)
a Bajza u-ban, illetve a Cházár u-ban van kihelyezett tagozatuk (a Ligetnél). a titkátság számát ide teszem, Gyermekház a nevük, általános isk-juk, gimnáziumuk és szakképzőjük van. én csak rövid ideig dolgoztam náluk, mert öszzesen 2-en voltunk fejlesztők egy 200 fős iskolában (és bevallom nem bírtam) tudod ők is spórolnak, hogy fennmaradhassanak. alapítványi iskola, de úgy tudom, nagyon minimális összeget fizetnek még mindig a szülők. igaz a fejlesztéseket már ott is heti egy alaklommal tudják csak biztosítani, viszont kislétszámú osztályok vannak 15-20 fő, és a legtöbb gyereket mégiscsak el tudják juttatni az érettségiig.
tel:132 15 675 Kun Katalin ig.nő
44.
kevi
2008. 08. 08. 11:39
igen Evianna! jelenleg ez van. fogalmas sincs, hogy kik döntöttek arról, hogy az sni gyerekek köréből kivették a hiperaktív diszes kölyköket, mondván ált. isk-ban oktathatók. kívánom nekik, hogy csak egy napra üljenek be egy olyan osztályba, ahol csak 2-3 van belőlük. talán akkor megértenék, hogy csakis kislétszámú osztályban lehet őket oktatni és fejleszteni...
45.
Judy
2008. 09. 20. 20:59
Kedves Kevi,
A kisfiam - bár egyenlőre még nem biztos, csak sejthető - indigó. Első osztályát a kerületileg illetékes iskolában kezdte, dicsérettel végezte el az összes tantárgyból, de voltak megmagyarázhatatlan hisztijei, a szabályokhoz való alkalmazkodás, igazságtalanság érzet, egyebek, olyankor félelmetes dühkitöréseket produkált, plusz olyan maximalista volt - és az - magával szemben, hogy Nevelési Tanácsadó, majd Vadaskert. Megállapították, hogy kényszeres gondolatok és cselekedetek nevű betegségben szenved. Adtak neki gyógyszert, ami nem hatott, így abbahagytuk a szedését.
Arra gondoltunk, hogy talán ha másik iskolát keresünk, még kisebb osztálylétszámmal (az akkori 24 volt) és ráadásul református egyházi üzemeltetéssel, akkor jobb lesz neki.
A kompromisszum kedvéért abba is belementünk, hogy újra kezdje az elsőt. 16-an vannak egy osztályban. A második héten jöttek a gondok, és úgy tűnik, hogy el akarják tanácsolni. Azt mondják, hogy szerintük - mivel magatartás és beilleszkedési zavarosnak mondják - olyan iskola kellene, ahol van állandó iskolapszichológus, és tudnak vele a "rohamok" alatt foglalkozni. A tanulmányi eredményeivel nincs baj, azt hiszem, nem is elsőbe kellene járnia, hanem harmadikba, mert hát olyan dolgokat tud, mond, ért, amiket néha még én sem :) (Olyan mint egy kis szivacs, szívja a tudást magába. Elsőre.) A legnagyobb félelmem, hogy egy olyan iskolába kerül, ahová a kerületből senki nem akar járni, mert hát... oda valóban problémás gyerekek járnak, ráadásul többnyire "kisebbségiek".
Nem tudom, mit tegyek, kissé néha tanácstalan és kétségbeesett vagyok, de azért még bizakodom. Mit tehetnénk vajon?
Előre is köszönöm a segítséget.
46.
emilke
2008. 09. 20. 21:09
Judy kedves
nem vagyok pedagogus.El tudom képzelni,hogy gyereked szellemi képességei olyanok,hogy piszokúl unja magát az iskolában.Kellene olyan elitiskola,ahol a gyerek képességeihez mért az oktatás és nem a leghülyébb nivojához.Lehetségesnek tartom,hogy a hyperaktív gyerekek jelentős része halálra unja magát az "oktatás" normál tempoja mellett.Nem lehetséges?
47.
Judy
2008. 09. 20. 21:29
Hát igen, ezt én is el tudom képzelni, de sajnos ilyen iskolát - egyenlőre - nem nagyon találni...
Budapesten lakunk egyébként és hát, ha belegondolok, azért lenne neki mit megtanulnia legalább az első négy osztályban.
Tudod, lépésről-lépésre...
:)
48.
emilke
2008. 09. 20. 21:34
Mégegyszer elsőbe egy ilyen gyerekkel "szerintem "sulyos hiba"Egy fokkal feljebb,nem visszaminősíteni.
49.
kevi
2008. 09. 20. 22:08
kedves Judy! ha elolvastad a hozzászólásokat is, akkor látod, hogy pont ez a nagyon nagy probléma. a kislétszámú osztályok üzemeltése a támogatások megszűnése miatt(az indigó gyerekek kikerültek az sni körből)nem gazdaságos és rengeteg alapítványi iskola bezárt. van ugyan pár magániskola, de iszonyú drágák egy átlagos keresetű családnak, és sajnos némelyik színvonaláról sem hallottam túl jót. az önkormányzati támogatást, segélyt is csak az sns-is gyerekek kapják. a magatartás és beilleszkedési zavarral küzdő gyerekek pedig 8-10 fős osztályokban taníthatók problémamentesen. nem vagyok gyógyszerpárti, de némely esetben a jól beállított gyógyszeradagolás segíteni szokott. volt olyan 130 fölötti IQ-jú indigó kissrácom, aki még 8 fős osztályban sem tudott megmaradni. gyakori hisztis kiborulásai voltak, és örökké 100 fokon pörgött. a Kincsesházban kapcsolatban voltunk a budai gyermekkórház pszichiátriai osztályával. heti 1x járt hozzánk egy pszichiáter. az ilyen súlyosabb esetekben az a megoldás, hogy a szülő beviszi a gyereket 1-2 hétig naponta reggel 8-tól egésznapos foglalkozás és megfigyelésre. (úgy tudom, bentalvást is lehet kérni). ez azért fontos, mert a pontos gyógyszerbeállítás csak így lehetséges, hiszen a "rohamok" nem szabályos időszakokban jelentkezhetnek. a helyes gyógyszerbeállítás pedig segíteni szokott. a gyerek nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá válik. emellett tudom tanácsolni az intenzív (legalább heti 2) alapozó mozgásterápiát, amit dr. Marton Dévényi Éva ideggyógyász fejlesztett ki 15 évvel ezelőtt. ebben esetleg tudok segíteni kollégák révén. rendkívül hatékony a diszlexia megelőzésében, ami a hyperaktív gyerekek nagy százalékát veszélyezteti.
egyelőre ennyi, ha van kérdésed, szívesen válaszolok(ha tudok)
50.
kevi
2008. 09. 20. 22:24
www.budaigyk.hu/site.php?inc=0&menuId=30
51.
Judy
2008. 09. 20. 22:30
Hmm... hát igen, a gyógyszernek én nagyon ellene vagyok, már csak azért is, mert tulajdonképpen nem segített nekünk és a Vadaskertben már volt a kisfiam 2 hétig megfigyelésen és akkor mondták, hogy kényszeres. Csak nem tudni, miben, kivéve persze a maximalizmusát - önmagával szemben. De szerintem a kényszeres nem ilyen. És hát, az én kisfiam is olyan, mint az a kissrác akit leírtál, hogy nem tud beilleszkedni, hisztis rohamai vannak. Mit lehet ilyenkor tenni?
52.
kevi
2008. 09. 20. 22:50
Judy! nagyon-nagyon sajnálom. de nem tudok mást mondani. a kislétszámú osztály. de sajnos, ha van is még, ajánlani egyiket sem merném. Kalimpának írj, az ő kisfia pont egy ilyen iskolába jár. nem tudom, náluk hogy vált be. itt a falamon megtalálod kalimpa blogját.
53.
Judy
2008. 09. 20. 23:20
Köszönöm szépen azért, mindenesetre a Budai Gyermekkórházon elgondolkozunk, az azért mégiscsak kicsit jobb, mint a Vadaskert talán, és hát járunk pszichológushoz, talán az is segít(het).
Csak hát nem akarom a kisfiam éppen nyíló elméjét befolyásolni azzal, hogy begyógyszereztetem... Nehéz ügy ez. Azért mindent köszönök! :)
54.
emilke
2008. 09. 20. 23:39
Gyógyszerezni beteget kell.Gyereknek egy könyv,ami érdekli,jó gyógyszer.Nem ismerem a konkrét helyzetet,így óvakodom bármit is tanácsolni.
55.
kevi
2008. 09. 20. 23:40
teljesen igazad van. ott többféle alternatívát is ajánlanak. semmiképpen nem erőszakolják a gyógyszert. megkeresik a legjobb megoldást.
sok sikert nektek!
üdv:évi:)
56.
kevi
2008. 09. 20. 23:55
emilke:) mondom én is gyógyszerellenes vagyok. de néhány súlyosabb esetnél segíthet. de csak a nagyon pontosan beállított gyógyszer. tudod, bár a hiperaktív gyerekek nem betegek, de az agyműködésük érzékenyebb, sokszor ingerültebbek és gyakran kiborulnak olyan apró dolgokon,amin más gyerekek nem. és némelyikük magatartásproblémája olyan súlyos is lehet, hogy még önmagában is kárt tehet. kislétszámú osztályokban oda lehet rájuk figyelni, de egy 25 fősben nem.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.